Leírás
Részlet Dr.Cs. Varga István irodalomtörténész, egyetemi tanár a Héthavas című regényről szóló írásából:
„Gál Elemér Kolozsvárott szerzett magyar szakos diplomát; a költő Szilágyi Domokosnak és a drámaíró Kocsis Istvánnak is tanár volt Szatmárnémetiben. A Tanügyi Újság munkatársa, 1990-től a Szamoshát című szépirodalom lap főszerkesztője volt, 1994-ben települt át Egerbe.
Héthavas című őstörténeti hitregényében bizonyítja: lehet egy regény őstörténeti és hitregény is. Íróhoz méltó feladat, léthelyzetünk természetét ismeri fel a régmúltban. A műfaj eszmeiségét és szerkezetét is meghatározó célkitűzésre utal. Két párhuzamos szerelem történetével kelti fel a hihetőség művészi illúzióját, ebbe illeszti a sámánhitből a kereszténységbe való átmenet hitvilágának ábrázolását.”
Gál Elemér így ír hitregényéről:
„A regény cselekménye negyven év történetét fogja mondai keretbe, amelynek Anonymus krónikája mellett ihlető forrásanyag a Csíki Székely Krónika és a székely ősvárakról szóló mondavilág. Nem a történeti hitelesség igénye vezeti a cselekményszövést, hanem a népi emlékezetbe sűrített mitikus világ, amely élő emberekkel népesíti be az őstörténeti múltat. Ennek is lehet történelmi valóság hitele, ahogyan éltek, gondolkodtak, szerettek és gyűlöltek saját korukban a hegylakó hunutódok.”




